You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.

Partneri találkozó – 2018. szeptember 20.

2018. szeptember 20-án a Paktumiroda Partneri találkozót szervezett a megyében működő helyi és megyei jogú város paktumszervezeteinek és menedzsmentjeinek részvételével. Dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Szabó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Dr. Polgári András örömmel jelentette be, hogy a helyi paktumok is programjaik megvalósítási szakaszába léptek. Szabó István kiemelte, hogy immár mindenhol indulhatnak a támogatott foglalkoztatások és megkezdődhet a foglalkoztatást elősegítő képzések szervezése a megye egész területén. Arra bíztatta a jelenlevőket, hogy váljon a fórum a megvalósítást segítő hasznos eszmecserévé. Pirint Ákos a megyei paktumiroda vezetője előadásában felvázolta az elérni kívánt eredmény- célokat, és felhívta a figyelmet a támogatások odaítéléséhez szükséges kritériumok, eljárásrendek kialakításának szükségességére. A résztvevők betekintést kaptak a megyei és megyei jogú város előzetes szempontrendszerébe, mely segíti az Irányító csoport részére az beérkezett munkáltatói igények elbírálásánál. A helyi paktumok képviselői beszámoltak az eddig végzett munkáról, valamint azokról a problémákról, melyek jelenleg nehézséget okoznak számukra. Szopkó Csaba István, a Kormányhivatal Működést Támogató Főosztályának főosztályvezetője hozzászólásában alapos betekintést adott a képzések szervezésével és indításával kapcsolatos feladatokról és nehézségekről. Kezdeményezte, hogy a Kormányhivatal által szervezés alatt levő képzésekről rendszeres tájékoztatást ad a kormányhivatal, melyhez csatlakozhatnak a helyi foglalkoztatási paktumok által megismert munkáltatói igények. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel ért véget.

 

MEGHÍVÓ 2018.09.20.